A GITI ÁLTAL SZPONZORÁLT HOLTEN KAMIONOS CSAPAT SIKERESEN TELJESÍTETTE A BRESLAU RALLYT
Csak egy garnitúra gumiabroncs szükséges a világ egyik vezető extrém terepversenyén
A Giti által szponzorált Holten kamionos csapat sikeresen teljesítette a világ egyik vezető extrém terepversenyét, a lengyelországi Breslau Rallyt, mindössze egy garnitúra Giti gumiabroncsot használva.
Az „Európai Dakarként” emlegetett versenyen a hollandiai székhelyű csapat egy módosított Mercedes 1622 800HP-vel és egy Scania 4x4 630-assal nevezett a 28 járműből álló mezőnybe az Extreme Trucks (Extrém teherautók) kategóriában, amely egy ötnapos, 1300 km-es tereprali-programot foglalt magába, az elképzelhető legnehezebb terepviszonyok között.
A 14.00R20-as méretű Giti GAO897 Off Road gumiabroncsokkal mindkét jármű sikeresen teljesítette a hétfői pályát, de a Scania első tengelyének súlyos sérülése miatt a keddi napon véget ért számára a verseny.
Kedd este a Mercedes sikeresen navigált át a dűnés szakaszon, és a 9. helyen végzett, szerdán pedig útnak indult a második, Gwda Wielka-i állomásra, ahol a 12. helyen végzett.
A gumik, a jármű és a versenyzők csütörtökön rosszabbodó körülményekkel szembesültek, amikor a tiszta égboltot esős idő váltotta fel, ami viszontagságossá tette a körülményeket, a csapat azonban a 7. helyen végzett annak ellenére, hogy 20 percet vesztettek a hátsó felfüggesztés törése miatt.
Miután egy hosszú éjszakát töltöttek a teherautó megjavításával az utolsó szakaszra, pénteken kiváló teljesítményt nyújtottak, és a 8. helyezést érték el.
Stefan Fischer, a Giti Tire Europe terméktechnológiai igazgatója a következőképp nyilatkozott: „Szinte lehetetlen megfogalmazni, hogy min mennek keresztül az abroncsok a Breslau Rallyn. A mély sár, a göröngyös sziklák, a hegyek, a homok és a folyók, valamint a rájuk ható extrém erők miatt valóban minden elképzelhetővel szembesülnek.”
„Így mindaz, hogy az egész verseny során nem szenvedtünk kritikus gumikárosodást vagy defektet, és hogy a versenyzők nagyon elégedettek voltak a gumikkal mind nedves, mind száraz körülmények között, hatalmas eredmény, és a Giti gumiabroncsok minőségének bizonyítéka.”
„Mint a versenypályás motorsport esetében, most is tanulmányozni fogjuk a gumiabroncsok állapotát, hogy pontosan megnézzük, mit tanulhatunk belőlük, és ezeket az információkat nemcsak a teherautóknak és buszoknak szánt kínálatunkban, hanem a könnyű tehergépkocsi- és személygépkocsi-portfóliónkban is figyelembe vesszük.”